Javaslataimat semmibe vették és lehurrogtak. Minvégig különvéleményemet hangoztattam,  és következetesen nemmel szavaztam. Ezek után nem hívtak meg egyetlen további tanácskozásra sem. 

Az álláspontom lényege az volt, hogy a rovásírás egyetlen lépésben való szabványosítása lehetetlen.  A hibás alapelvekre épülő modernizálási kísérletek összeférhetetlenek egymással is, és a hagyományos rovásírással is.

Első lépésben a hagyományos rovásírást kellene szabványban rögzíteni, az egyszerűség kedvéért ligatúrák nélkül. Az gond nélkül megtehető lett volna, hiszen a káosz csak a XX. század második felében alakult ki.

Második lépésként pedig a ligatúrákat és a modernizált rovásírás változatokat kellene szabványban rögzíteni, felülről kompatibilis,  szabadon válaszható kiegészítésekként.  Természetesen független al-nyelv-kódot kellett volna kapnia a hagyományos és az összes modernizált változatnak, hiszen egymástól független írásrendszerekké fejlődtek.

Ez a felvetés nem volt ínyére a jelenlévő egyik modernizáló csoportnak sem, hiszen be kellett volna ismerniük,  hogy az irányzataik összeférhetetlenek a hagyományos rovásírással, másrészt a káosz elodázása miatt leértékelődött volna a ténykedésük. Az egyetértés lényegében az én javaslatom ellenében jött létre a modernizáló-irányzatok között!  Egyetértettek azokban a hibás alapelvekben, amelyek a káoszt okozták, és egységesen elvetették a hagyományos írást mint közös alapot...  Délben nem írtam alá a Hosszú Gábor László által megfogalmazott nyilatkozatot,  a tanácskozás délutánján arról folytattak hosszú és meddő vitát, hogy a modernizált ábc-ben melyik hosszú vagy rövid magánhangzónak milyen legyen a betűalakja.

Miután egyetlen délután háromszor-négyszer mindent betűalakot megváltoztattak az állítólag ősi írásrendszerükben,  a fáradság, éhség és szomjúság hatására félbemaradt a sziszifuszi munka, és az egyetértés látszatával zárult a tanácskozás. A megállapodásukat azonban Hosszú Gábor László napokon belül felrúgta.  Én azokban a vitákban nem vettem részt, amikben azt vitatták, hogy hogyan kunkorodjon, illetve hogyan pöndörödjön a hosszú illetve a rövid magánhangzó alakja, mert eleve hibás módszernek tartom ezt a megoldási elképzelést...

Nekem csak egyetlen kérésem volt; mégpedig hogy a rovásírás minimális alap-jelkészlete kerüljön bele a szabványba,  és ezt a minimumot meg is fogalmaztam.  A minimális jelkészletet azonban nem tették bele a tervezetbe, mert a modern irányzatok úgy összezagyválták a betűket, alakváltozatokat és hangértékeket, hogy abba a káoszba már nem fért bele a hagyományos alapjelkészlet legminimálisabb változata sem...

Igazam volt: Egyetlen lépésben valóban nem sikerült a rovásírás szabványba foglalása! Csak egy sületlenség került bele végül a nemzetközi szabványba, amely kizárólag azoknak az igényeit elégíti ki,  akik a rovásírást nem ismerik, és nem használják...